keresés:  

Lezárult a Cseh Tamás ötletpályázat

Lezárult a Budavári Önkormányzat által hirdetett Cseh Tamás-dalok ötletpályázat. A kiírás szerinti első díjat Czér Péter és Vadász György „Antoine és Désiré 1970” című pályaműve nyerte. Díjazta az Önkormányzat az „Apa kalapja”, a „Cetlik” valamint a „Hirdetőoszlop és kaputelefon” jeligéjű pályázatokat is.

A Budavári Önkormányzat tavaly hirdetett ötletpályázatot Cseh Tamás és Bereményi Géza hajdani lakóhelyét, az Iskola utca 35./a számú (jelenleg Iskola u. 35/b.) megjelölő egyedi műalkotás tervezésére. E házban kezdődött ugyanis az a páratlan alkotói folyamat, amely ezerkétszáz dallal ajándékozta meg a magyar kultúrát, maradandó lenyomatát adva a múltszázad utolsó évtizedeinek. Ez a közös alkotás, ez a korszak Cseh Tamás halálával végérvényesen lezárult.
Az Önkormányzat célja az volt, hogy ötleteket találjon, amelyek eredeti módon jelenítik meg a Cseh Tamás - Bereményi Géza által életre hívott „Cseh Tamás-dalokat" és ezek első születési helyének állít méltó emléket.
A pályázati határidőre, 2010. január 21-re, 65 pályázó összesen 69 pályaműve érkezett be, a 70. pályázat pedig késve érkezett. A sokszínű, különböző kidolgozottságú pályaművek értékelése igen nehéz és hosszadalmas feladat volt - mondta az eredményhirdetést megelőző sajtótájékoztatón dr. Nagy Gábor Tamás polgármester. Nagyon sok pályamű azonos gondolatkörre épült. Ilyenek voltak például azok, amelyeknél a lakóház bejárata mellé elhelyezhető kapucsengőn keresztül lehetett meghallgatni egy-egy Cseh Tamás dalt. Vissza-visszatérő elem volt a telefonfülke vagy hirdetőoszlop, amelyekből zenét lehet hallgatni, illetve amelyek felületén Cseh Tamással összefüggő információk, jelzések, jelek jelenhetnek meg.
A pályaművek bírálatára két grémiumot kért fel az Önkormányzat. Az úgynevezett „szakmai zsűri" 4 tagból állt, tagjai Zsigmond Attila, a Budapest Galéria főigazgatója, Osskó Judit építész, szerkesztő, Jankovics Marcell filmrendező, kulturtörténész, és Bolberitz Henrik, a Budapesti Építész Kamara tagja voltak. A szakmai grémium a „Cetlik" jelégével ellátott pályaműnek adta a legtöbb pontot.
A szakmai zsűri mellett felkértük Cseh Tamás hozzátartozóit, feleségét és gyermekeit, szerzőtársát, Bereményi Gézát, illetve pályatársait, közeli barátait, Hanák Gábor történészt, Másik János zeneszerzőt, Méri Gábor könyvkiadót, Bérczes László rendezőt, hogy ők is adjanak javaslatokat az egyes pályaművekről - mondta a polgármester. A velük folytatott megbeszélésen az a vélemény fogalmazódott meg, hogy az „Antoine és Désiré 1970" című pályamű az, amelyik leginkább kifejezi a dalokat. - Nagyon egyszerű feliratával és a nagyon világos letisztult motívumaival, szimbólumaival, ami több pályázatban is visszaköszön, mind a gitár, mind a kalap. Az azt hiszem, hogy talán legjobban koncentrálta, sűrítette ennek a zenei világnak a képi szimbólumba öltöztethető voltát - fejtette ki Nagy Gábor Tamás polgármester.
A pályázati anyag gazdagságát látva az Önkormányzat úgy döntött, hogy a pályaműveket kiállítja a Várnegyed Galériában. Arra kértük a látogatókat, mondjanak véleményt az ötletekről. - Megható volt látni, hogy a látogatók órákon keresztül nézegették a páylázatokat, jegyzeteltek és végül leírták a véleményüket a vendégkönyvbe - mondta dr. Nagy Gábor Tamás.
A sajtótájékoztató után a polgármester eredményt hirdetett - a Képviselő-testület egyhangú döntése alapján - és felbontotta a nyertes pályaművekhez tartozó jeligés borítékokat.

A kiírás szerinti első díjat Czér Péter és Vadász György „Antoine és Désiré 1970" című pályaműve nyerte.
Díjazta az Önkormányzat az „Apa kalapja" című pályaművet, alkotója Szentgyörgyvölgy Gábor (Szentendre); a „Cetlik" jeligével ellátott pályaművet, alkotója Wolcsánszky Krisztián (Budapest I. kerület) valamint a „Hirdetőoszlop és kaputelefon" jeligéjű pályázatot, alkotója Olasz Etelka (Dunakeszi).