keresés:  

Krisztinaváros

A Pasaréttől a Tabánig és a Budai-hegyek keleti nyúlványaitól a Várig húzódó városrész tudatos városbővítés és betelepítés útján jött létre. Öt kisebb területre osztható: Belső-Krisztinaváros, Nyugati-várlejtő, Naphegy, Vérmező, és a napjainkban már nem az I. kerülethez tartozó Városmajor. A XVIII. században Belső-Krisztinavárosnak nevezték a mai krisztinavárosi római katolikus templom körüli területet. A Nyugati-várlejtőn, a vár Logodi- vagy Zsidó-kapujának közelében a középkorban Logod falu húzódott. A török uralom alatt a falu nyomtalanul elpusztult, emléke az utca elnevezésében él tovább.

A 154 m magas Naphegy neve a középkorban Nyárshegy volt, az elnevezés az itteni kivégzőhelyre utal. A hegy lankáin még a XIX. század közepén is szőlőművelés folyt. A Vérmező a XVIII. században a vár védelmi övezetéhez tartozó, szigorú építési tilalom alatt álló és a vár katonai kormányzója által kezelt terület volt. A vár katonai szerepének csökkenésével a mai Vérmezőt határoló részeken megkezdődött a parcellázás és a beépülés. 1795. március 20-án itt végezték ki Martinovics Ignácot és az általa szervezett felkelés vezetőit. A városrész neve máig emlékeztet erre. A területet a XIX. században katonai gyakorlótérnek használták. A II. világháború után a vár épületeinek törmelékével feltöltötték és parkosították, mára a budaiak kedvenc parkjává vált. A Krisztinaváros létrejöttét a várparancsnokság akadályozta a terület katonai szerepe miatt.


A városrész jelentősebb nevezetességei:

Krisztinavárosi templom: copf stílusban épült az 1700-as évek végén, homlokzatát az 1800-as évek végén
eklektikus stílusúvá alakították át. A templom arról is nevezetes, hogy itt tartotta esküvőjét gróf Széchenyi István, illetve Semmelweis Ignác is.

Alagút: a Krisztinavárost köti össze a Lánchíd budai hídfőjével, a Várhegy alatt. Hossza: 350 méter. Clark Ádám irányításával épült 1853-1857. között. A Clark Ádám téri bejárata klasszicista.

Vérmező: itt végezték ki 1795. május 20-án a Martinovics-féle összeesküvés vezetőit. Emléküket a „Magyar jakobinusok emlékköve" őrzi. A közel két és fél méter hosszú, koporsó formájú kőtömb Matzon Frigyes munkája. Az emlékkövet a 160. évfordulón, 1955-ben avatták fel. Az emlékmű felirata a következő: „Itt fejezték le 1795. május 20-án Martinovics Ignácot, Szentmarjai Ferencet, Hajnóczy Józsefet, Lackovics Jánost és Sigray Jakabot 1975. június 3-án Őz Pált és Szolartsik Sándort az első magyar köztársasági mozgalom vezetőit."

Horváth-kert: 1862-ben közkertté alakul, az egykori budai színjátszás helyszíneként ismert

Déli pályaudvar: az 1970-es években épült, Kővári György tervei alapján.

MTI régi és új épülete: a Fém u.5-7. sz.alatt